Emlékezzünk

Emlékezzünk!

 

(1945. 02. 11.)

 

A kitörés napja. 1945-ben ezen a napon a krónikák szerint 43.900 német és magyar katona tört ki a várból. A kegyetlen mészárlást követően 785 fő ért célba. Akik maradtak, mert mozgásképtelenek voltak (a szikla korházban fekvő betegek és sebesültek), lángszórók tüzének martalékává váltak.

 

(2017. 02. 11.)

Ma rájuk emlékezünk, és értük gyújtunk egy mécsest.

Az idén „kitörőket” nem a szovjetek géppuskatüze ritkította, hanem az időjárás. A Virágos-nyereg és a solymári benzinkút közötti szakasz erősen megritkította a mezőnyt. Voltak, akiket a mentő vitt el. A fizikai állóképesség mellett a felszerelésnek volt még nagy jelentősége.

Túl vagyunk ezen a rendezvényen is. A kivonulás rendben lezajlott, mondhatni az évek során a tradíció megteremtődött. Az emberek arra vártak, hogy meginduljunk. Özönlöttek velünk, utánunk ki a Bécsi kapun. Többen meg is köszönték. A plusz, amivel ez az év több volt, hogy a Farkasok velünk együtt indultak. Beálltak mögénk és velünk együtt énekelték a menetdalt. Remélem ez is hagyományteremtő lett, sőt a jövőben több szervezet is részt vesz a közös kivonuláson. Istenem, hogy mennyire felemelő volt itt lenni.

 

Részünkről a túrát sikeresen teljesítők: Furka Levente (60), Szilágyi Balázs (60), Gyenes János (60), Szűcs Sándor (60), Kapitány Attila (60), Korsós Gábor (60)

Kozma Dóra a 25-öt megcsinálta, átnevezett 60-ra. Perbálig bírta.

Ezúton gratulálok minden Bajtársamnak, aki a Kitörés túra bármelyik távjára benevezett, és azon akár csak 1 métert is megtett.

 

Dicsőség a hősöknek!

 

Bátorság, Hit, Tudás

Kitörés túra 2017

Kedves Egyesületi tagok, Pártolók, Támogatók.

Kedves barátaink, és mindenki, aki velünk együtt szokott túrázni.

A következő túránk 2017. február 11-én lesz. Ez alkalommal a Börzsöny Akciócsoport által szervezett, minden évben nagy érdeklődés és siker közepette megszervezett "Kitörés túra" rendezvényhez csatlakozunk. Egyesületünk katonai hagyományőrző része, a Szent László csoport nyitja minden évben a túrát. Beöltözve, nótázva. Akinek van kedve csatlakozni ehhez a felemelő megemlékezéshez, azzal találkozunk a kiírásban szereplő indulási ponton. Gyertek minél többen, nótázzunk együtt, és emlékezzünk meg méltóan azokra, akik megtették amit meg kellett tenniük.

Dicsőség a Hősöknek!

Kiírás:

http://www.kitorestura.hu/kiiras.html


Évekkel ezelőtt:
https://www.youtube.com/watch?v=MmSKFO_hrf4

A menetdal:
https://www.youtube.com/watch?v=lh5aUaTW0hU

 

Bátorság, Hit, Tudás

Kitörés 2015

 

Kitörés túra 2015
Egyesületünk az idei évben is elindult a kitörésben résztvevő hősök tiszteletére szervezett túrán. Van olyan társunk, aki hatodik alkalommal indult el és ért is célba.
A Kapisztrán téren a túra előtt koszorút helyeztünk el, ezzel róttuk le tiszteletünket a 70 évvel ezelőtt hősi halált halt magyar és német megalkuvást nem ismerő katonái előtt. Az Ő életük és haláluk példaértékű legyen mai fiataljainknak.

A 25, 35 és 60 km-es távokat az időjárás évszaknak megfelelően telerakta életszerű nehezítésekkel. Ennek ellenére bajtársaink kevés kivétellel teljesítették a vállalt távokat. Büszkék vagyunk rájuk, illetve elévülhetetlen érdemei vannak a szervezett mentő egységnek, melyre idén viszonylag kevésszer volt szükség. Ezúton gratulálunk minden sikeres teljesítőnek. Jövőre újra találkozunk.


Dicsőség a Hősöknek!

            

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=uWuqf6jBmM4&feature=share

 

Oldalak